Vivese Senso Duo – vélemények a hajhullás elleni olajról

Vivese Senso Duo – vélemények a hajhullás elleni olajról
4 (80%) 4 votes

Manapság a piacon egyre több olyan termének a reklámjával találkozhatunk, amelyek a hajhullást hivatottak megállítani. Az egyik erre a célra kifejlesztett legnépszerűbb ilyen típusú termék a Vivese Senso Duo, amely gyógynövények egyedi kivonatát tartalmazza. A gyártó szerint 60 százalékos eredményt biztosít mindössze három hónap alatt.

Hajhullás – a modern nő problémája

hajhullás nőknélHajunk megjelenése és állapota valahogy tükrözi szervezetünk állapotát. Ha a haj fényes, egészséges, teljes és rugalmas, akkor mások úgy ítélik majd meg, hogy sokkal vonzóbbak vagyunk. Ezt megerősítette, többek között, az egyik a nemzetközi társkereső oldal, amely azt állítja, hogy a férfiak az első randin elsősorban a frizurára figyelnek.

Sajnos, manapság sok nőnek ezzel komoly gondja van. Ahogyan kutatások kimutatják, a TNS kutatóintézet 2014-es felmérése szerint, közel az emberek fele elégedetlen hajuk állapotával. Elsősorban arra panaszkodtak, hogy hajszálaik túl vékonyak, fogékonyak a károsodásokra. Ez mitől alakulhat ki? A választ a tanulmány további része adta meg – a nőknél, akik részt vettek a vizsgálatban, legtöbbször az a sérült haj kialakulásának oka, hogy gyakran vesznek igénybe valamilyen kozmetikai kezelést, a stressz valamint az, hogy a vitaminokat és az ásványi anyagokat alacsony mennyiségben juttatják be a szervezetbe. Ezek olyan összetevők, amelyek a haj sejtjeinek felépítésében fontos szerepet játszanak.

Vivese Senso Duo – gyógyszerészeti segítség a hajhullásra

Senso duo - gyógymód hajhullásJelenleg az egyik legnépszerűbb hajhullás ellen kifejlesztett szer a Vivese Senso Duo olaj. Összetétele közel harminc aktív összetevőn alapul, főként növényi eredetű. Megfelelő arányuk esetén segítenek jelentősen csökkenteni a kopaszodás tüneteit mind a körkörös kopaszodás, mind pedig a foltokban történő kopaszodás esetén nők és férfiak tekintetében is. Ez akkor történik, amennyiben leáll a DHT túltermelődése, azaz a tesztoszteron aktív formájáé. Nagy mennyiségben károsítja a hajhagymákat és károsan befolyásolja a haj építésének folyamatát.

Független kutatók által végzett laboratóriumi kutatások kimutatták, hogy a Vivese Senso Duo olaj használatával már 3 hónap után látható eredményt ért el a kutatáson részt vevő, hajhullással küszködő páciensek 90%-a.

Mi az, ami a Senso Duo olaj sikerét biztosítja?

A Senso Duo szérum sikerességéért közel harminc növényi olaj és tápanyag felelős. Ezek az összetevők együtt egyedi formulát alkotnak s javítják a hajhagymák állapotát.

hatások a kezelés senso duo férfiaknálMivel a készítmény bajkáli csucsókát is tartalmaz, amelyet évszázadok óta használnak a kínai orvoslásban, az olaj gyulladásgátló tulajdonságokkal bír, javítja a vérerek állapotát, javítja a fejbőr mikrokeringését, így hatással van a hajhagymák táplálására. Hasonló eredményeket biztosít a készítményben jelen lévő arginin – az oxigénteli alkotóelem növeli a keratintermelést, azaz az egészséges hajszálak fő alkotóelemét.

A Senso Duo készítmény másik aktív hatóanyaga a koffein. Mindannyian jól ismerjük serkentő tulajdonságait, de kevesen vannak tisztában azzal, hogy frissítő hatással van a haj állapotára. A hozzáadott koffein serkenti a szőrtüszők működését és megakadályozza az aktív tesztoszteron túlzott kiválasztódását, amely az androgén kopaszodás előidézője.

A Duo Senso szérum kezelésének hatását a fejbőr megfelelő táplálásával és hidrolipid rétegének erősítésével érhetjük el. Ez utóbbi a bőr állandó hidratáltságáért felelős. A kamillakivonat a legalkalmasabb ennek az összetevőnek a bevitelére. Ezt az anyagot kínai olívaolajnak is nevezik. Telítetlen zsírsavak és számos vitamin kombinációja, segítségével elzáródnak a haj kutikulái, javítja annak szerkezetét. Felbecsülhetetlen alkotóeleme a kókuszolaj is, a benne lévő anyagok erősítik a haj gyökerét, csökkentik a hajhullásra való hajlamot.

hatások a kezelés senso duo nőknélA Duo Senso olajban található szója- és búzacsíra-kivonat regeneráló hatással bír. Különösen értékes tápanyagokat juttatnak a hajba, többek között az összetett cukrokat. Ez kiterjeszti az anagén fázist, ezáltal növelve a hajszálak számát és vastagságát.

A Senso Duo olaj következő alkotóeleme egy olyan anyag, amelyet évszázadok óta használnak a természetes gyógyászatban, ez a rózsaolaj-kivonat. Ez az anyag elsősorban különböző vitaminokat juttat a szervezetbe, természetes antioxidáns. Az A-, B- és C-vitamin megvédi a hajhagymákat a szabad gyökök káros hatásától, hatékonyan csökkentve a naponta elvesztett hajszálak számát.

A Duo Senso olaj-készítmény vitaminpalettáját a B- és a K-vitamin is színesíti, ezeket a dinnyemag-kivonatban találjuk meg. Ez az anyag is gazdag omega 3 zsírsavforrás, segítségével a haj visszanyeri egészséges ragyogását, kevésbé lesz törékeny és jobban ellenáll a sérüléseknek.

A Vivese Duo Senso olaj hatékonyságát vizsgálatok erősítették meg

Független vizsgálatok és tanulmányok megerősítették a Senso Duo megfelelő hatékonyságát. Egy rövid, mindössze 3 hónapos kezelés levezetése után a résztvevők 90%-a elégedett volt a készítmény működésével. Valóban, a hatása az ő esetükben egyenesen bámulatos volt: 3 hónapon belül a hulló hajszálak száma 60%-kal csökkent, ez azt jelenti, hogy kb. 1800 új, erős hajszál alakult ki náluk.

Vivese Senso Duo – bőrgyógyász és trichológus szakemberek véleményei

olaj senso duoA Vivese Duo Senso szérum összetevőinek hatékonyságát a nemzeti bőrgyógyászati szakértők is megerősítik. Megállapították, hogy jelenleg a piacon nincs semmilyen más készítmény sem, amely ilyen jó összetétellel rendelkezik és ilyen hatékony. Véleményük szerint a Vives Senso Duo olajban megvan minden, hogy a rendszeres használattal hatékonyan csökkentsük a hajhullást, megerősítsük és megszépítsük a hajszálakat.

Megéri a Vivese Senso Duo szérumot használni?

Ha a kezelés hatékonyságát és a független szakértők véleményét vesszük figyelembe, akkor elmondhatjuk, hogy a hajhullást megfékezendő Vivese Senso Duo készítményt mindenképpen érdemes kipróbálni. Az olaj ára megfizethető, így még hosszan tartó kezelés esetén sem terheli meg pénztárcánkat és az eredmények biztosan kielégítőbbek lesznek mind a nőknél s mind pedig a férfiaknál.

FIGYELEM: A SENSO DUO hajhullás elleni szérum hivatalos forgalmazója korlátozott ideig olvasóink számára különleges ajánlattal rendelkezik: 100%-os pénzvisszafizetési garancia érvényes az adott hajhullást megállító kezelésre abban az esetben, ha az nem felel meg az elvárásainknak


Kattints ide a SENSO DUO szérum megvásárlásához

használd EZT a linket az INGYENES KISZÁLLÍTÁSHOZ

 

Az akció eddig tart: 2017.11.20 23:59

Mivel a termék korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, az akció ideje korlátozott

39 hozzászólás

  • Szerintem semelyik nő se szeretné, hogy a haja gyenge és ritka legyen. Sajnos az enyém pont ilyen lett. Nem tudom, hogy ez a stressz miatt vagy a hormon zavarok miatt, mindenesetre hétről hétre egyre kevesebb hajam volt és ehhez még nagyon gyenge. Megvettem a vivese senso duo-t és már viszonylag rövid idő alatt megállt a haj kiesése. Azért nem gondoltam, hogy el is kezdenek visszanőni, pedig így történt. Nem olyan sűrű, mint valamikor volt, de már sokkal jobb, mint még pár héttel ezelőtt.

  • kellemesen meglepett vagyok a senso duo hatékonyságával, üdvözlöm

  • Használom és nem hiszek, mert a haj hirtelen elkezdett visszanőni

  • Ez az olaj mindenkinél működik?

  • megvettem a barátnőmnek, mert az ő haja mindenhol volt, így hullott neki. Most szerencsére ez megjavult

  • Rendszeresen használom és tényleg sokkal dúsabb frizurám van

  • 30 éves voltam, amikor a hajam elkezdett csomókban hullani. Az elején csak oldalt voltam kopasz, azután a kopaszság elkezdett egyre láthatóbb lenni a fejem legtetején. Elkezdtem teljesen rövidre vágatni magam, inkább nézzenek leborotváltnak saját választásomból, mint kopasznak. A vivese senso duo-t a feleségem vette meg nekem. Nincs csoda, a hajam csak úgy nem nőtt vissza. Habár pár hét használat után , ami megmaradt az megerősödött, és azokon a helyeken, ahol már nem volt, elkezdtek megjelenni egyenként a hajszálak.

  • Ez az olaj csodákat művel!!! ajánlom

  • Nálam az eredmények láthatóak voltak két hónap terápia után milyen tartósak!

  • Ez a készítmény csak nőknek való?

  • Nekem a senso duo-t a barátnőm vette meg, mert látta hogy aggódom azzal, hogy elkezdek kopaszodni. Pár hét használat után befejeződött a hajhullás, szerintem még több is van belőle de ezt már nehezebb értékelnem, mert lehet, hogy ez csak az én kívánságom

  • A haj gyorsabban nő, több van belőle, nem hullanak ilyen mértékben, ajánlom

  • a senso duo olaj minden hajtípushoz való?

  • Használom és nálam működik!

  • A kopaszodás a legrosszabb ami nővel történhet! Nálam a hajhullás a második terhesség után kezdődött és ez szörnyű volt!!! megvettem a senso duo-t és szerencsére sikerült megállítani ezt a folyamatot. Fontos dolog a rendszeres használat mert nélküle nem számíthatunk eredményekre. Mindenesetre ez ajánlásra méltó.

  • Mindenkinél működik ez az olaj és csak pozitívan?

  • Féltem, hogy az olajtól zsíros lesz a hajam de nem történt úgy, hanem még több hajam lett és erősebbek lettek

  • Már kb. 25 éves koromban elkezdődött a hajhullás, kb. 30 évesen már oldalt megritkult a hajam, de amikor már a fejem tetején elkezdett ritkulni a hajam, akkor elkezdtem használni különböző készítményeket. Sokat kipróbáltam de csak a senso duo után látom az eredményeket. A haj már nem dörzsölődik ki, hanem még sűrűsödnek. Egyre kevesebb ritkulás van közöttük és sokkal egészségesebbnek néznek ki. Ajánlom,.

  • Nem tudom ez mitől függ de az olajnak tényleg javító hatása van a haj állapotára

  • Használom és két hónap után több van a fejemen… több haj 😉

  • Valaki tudja, hogy a készítmény használatának vannak-e valami korlátozásai?

  • Használom , működik, ajánlom!

  • Szuper működik!!!

  • Egy ideje használom, egyenlőre nincs nagy változás, de valamilyen észrevehető.

  • Nem tudom megvegyem-e/ ez az olaj ugyanolyan hatásos a férfiaknál?

  • Használom mert ajándékba kaptam a lánytestvéremtől. Én már feladtam és a ritka gyenge haj valahogy nagyon nem zavart. Szerencsére a testvérem elhatározta, hogy ez így nem lehet és megvette nekem a senso duo-t. A javulás már pár használat után látható volt. A haj már nem hullik, dúsabb és szebben rendeződik.

  • Nem zsírosodik tőle a haj, kellemes illata van és mindenekelőtt- hatásos! ajánlom

  • 3 hónapot használtam és az eredmény lenyűgözött. A hajam nem hullik és egészségesebb lett!

  • Problémám van, mert a hajam őrült tempóban hullik. Ez az olaj segít-e nekem és vannak-e valami korlátozásai?

  • Éppen megvettem és remélem, hogy nálam is ugyanolyan hatásos lesz

  • Meg vagyok lepve, hogy ez a készítmény így működik. Nem gondoltam, a senso duo-t csak ezért használom, mert a feleségemtől kaptam, vagyis valahogy hozzá lettem kényszerítve. A hajam már nem hullik, ezért erősebb lett és úgy néz ki, mintha hirtelen sokkal sűrűbb lenne, mert kevesebb ritkulás van közöttük. Ajánlom ezért mindenkinek.

  • Ez az olaj tényleg minden hajtípushoz való vagy vannak valami korlátozások ebben a témában? Nem okoz-e korpásodást és milyen sokáig lehet használni, hogy ne ártson a hajnak?

  • A senso duo-t az anyukám használja és nagyon elégedett az eredményekből

  • használom mert vékony hajam volt most pedig egészséges és sűrű

  • Egy ideje használom már a senso duo-t és el vagyok vele ragadtatva, ez egyszerűen csodálatos. Hatásosan gátolja a hajhullást és még az újak visszanövését okozza. A haj nem olyan törékeny, fényesebb, sokkal egészségesebbnek néz ki. Ajánlom ezt az olajat minden nőnek, akinek problémája van a haj sűrűségével és állapotával.

  • Használom de nem látok magamon valami változást, lehet, hogy túl keveset használom?

  • Hogyan kell ezt elosztani a hajamon? És nem lesznek ettől zsírosak?

  • Olvasgatom a véleményeteket és valószínűleg én is megveszem

  • Nem tudom, hogy ez nekem jó megoldás lesz, mert nekem gyerekkorom óta vékony és ritka hajam van

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.